Pénznem:

Hívjon bennünket
+36 70 270 23 67

All

Sorsfordító évforduló

 

Sorsfordító évforduló

 

Mindannyian a párunkat keressük, már egészen pici korunk óta. Az emberben a másik felének hiánya olyan mitológiai hiányérzetet kelt, amely egész életén át hajszolja, egészen addig, amíg rá nem talál valakire, akiről azt reméli, hogy ezt az űrt hosszú távon, megnyugtatóan be fogja tölteni. Egy-egy komoly kapcsolat elindulása ezért sorsfordító jelentőséggel bír.

 

Ha két ember egymás mellett, egymás kezét fogva folytatja az útját, az élet sok szempontból megváltozik. Egyrészt számos dolog értelmet nyer, másrészt viszont az élet sok, addig természetes paraméteréről le kell mondanunk. Közös célokat tűzünk ki, és számos erőfeszítést teszünk a másikért, a MI fennállása és eredményessége érdekében.

 

Amíg sikeresnek érezzük ezt a közös vállalkozást, az „alapítás időpontja”, vagyis a kapcsolat kezdetének napja egy nagyon fontos dátum, mindkét fél számára. Aki úgy érzi, hogy a párja a támasza, segítője az útján vagy éppen olyan élményeinek a forrása, amelyektől jobb emberré vált vagy közelebb került a céljához, hálát érez azért, hogy azon a napon a sors elébe sodorta a másik embert.

 

Ha az évfordulónkat szerelmes páros pólóval ünnepeljük meg, (majdnem) örök emléket állítunk a kezdetnek, az egymásra találásnak, a közös élet indulásának, sőt világgá is tudjuk kürtölni ezt. A kezdő dátum megörökítése azért is hasznos lehet, mert a páros férfitagja – bár valószínűleg ő is érzi a dátum, illetve az életében előállt fordulópont fontosságát – gyakran nem szereti az érzelmeit külsőségekbe önteni, vagyis egyszerűbben szólva: elfelejtkezik az évfordulókról. Tehát innentől kezdve neki is segítünk, hogy elkerülhesse az emiatt elmarasztalásokat és sértődéseket.

 

Ha közösségben megyünk, mások is láthatják, hogy összetartozunk, hogy ezt fontosnak találjuk, hogy együtt kezdtünk új időszámítást a szerelmünk kezdetén.

Karinthy szerint egy nő pont annyira nő, amennyire a mellette levő férfi. A páros pólóinkon díszelgő „king” és „queen” feliratok pedig arra utalnak, hogy amióta egymás mellé kerültünk az életünk útján, azóta lettünk az élet királya és királynője.

 

Pár szó a pólónyomtatásról

 

Pár szó a pólónyomtatásról

 

Kétségtelen, hogy a viseld.hu oldal legfőbb profilja (sok más nem kevésbé érdekes dolog mellett) a különféle egyéni és páros nyomtatott pólók forgalmazása. A különféle blogbejegyzésekben sok helyen olvashattátok már, hogy a pólók és a nyomtatás technológiája magas színvonalat képvisel, de arról még nem volt szó, hogy pontosan milyen módon is készülnek a nyomtatások.

 

Textilfelületeket többféleképpen lehet nyomtatni, attól függően, hogy hány darabról van szó, hányféle és milyen színeket akarunk használni, mekkora és mennyire bonyolult a minta, illetve mennyire összetett a minta széle, továbbá, hogy milyen célra alkalmazzuk majd a pólókat.

 

Létezik a régről ismert szitanyomás, amely kizárólag nagy mennyiségben gazdaságos, ugyanakkor különleges színeket is lehet alkalmazni, mint arany és ezüst, illetve a pantone skálán szereplő minden árnyalat alkalmazható. Ugyanakkor ennél a nyomásnál kerülni kell a színátmeneteket és hosszadalmas, valamint költséges lehet az előkészítés.

 

A direkt textilnyomtatás már digitális technológia, amelynek során a nyomtató egyenesen a textilre viszi fel a festéket. Digitális voltánál fogva akár egy darab esetén is gazdaságos, akárhány szín alkalmazható és a színátmenet sem akadály. Viszont fém- és direkt színeket nem lehet szépen nyomtatni vele és bizonyos darabszám felett már lehet, hogy költséghatékonyabb a szitanyomás.

 

A digitális transzfernyomás, más néven matricázás, ugyan sokat fejlődött, de még mindig nem a legjobb módszer a textilnyomtatásra. Az ilyen módon nyomtatott pólók moshatósága gyenge, a nyomat gyakran megsérül, és bár egy darabtól gazdaságos és a színek száma se korlátozott, a nyomat minősége gyenge lehet.

 

A szublimálás fejlett technológia, de sajnos kizárólag poliészter felületre alkalmazható. A színek száma korlátlan, kiválóan nyomtathatóak a színátmenetek, de színes pólókon sem működik ez a nyomtatási fajta.

 

A viseld.hu pólóit ún. flex fóliázással készítjük. Ennél a technológiánál az egyes színeket képviselő fóliákat vágóplotterrel körbevágják és „rásütik a pólóra”. Bár a színek száma korlátozott, a feliratos pólóinkhoz alkalmazott összetett ábrák esetében is kiváló minőségű és nagyon jó moshatóságú eredményt ad. Akár egy darab készítése is gazdaságos, de közepes mennyiségben is költséghatékonyabb a szitázásánál.

 

Mit válassz a viseld.hu-n Mikulásra?

 

Mit válassz a viseld.hu-n Mikulásra?

 

A viseld.hu áruház – méltán és erre büszkék is vagyunk – a páros termékeiről híres. Az egymást kiegészítő anya-lány, apa-fiú, lánytestvér és természetesen a szerelmespároknak szóló pólók, pulcsik, párnák stb. számos ünnepen arathatnak nagy sikert mint ajándék, de a Mikulás ünnepen talál ezek kevésbé találóak. Persze-persze a Mikulás is a szeretet ünnepe, de sokkal inkább a kisgyermek (vagy a viszonylag kisebb és/vagy gyermekibb fél) megajándékozása, az ő öröme a lényeg, így maga az összetartozás ünneplése, a szerelem ebben az esetben háttérbe kerül.

 

Semmi baj, hiszen – bár kisebb számban – de nálunk erre az alkalomra is nagyszerű termékeket találhatsz, amelyeket a kipucolva várakozó csizmákba dugdoshatsz, december 5-e éjjelén.

 

Vegyük rögtön a fényképes párnát, amely minden gyermek álma. A 30x30 centiméteres, pihe-puha fehér párna kiválóan alkalmas arra, hogy a gyermek kis kutya vagy cica társának, ovis barátnőjének/barátjának, kedvenc nagynénijének vagy rajongott sztárjának fotóját ráilleszthesd. Nagyszerűen mutat majd rajta Elza a Jégvarázsból, a Pókember, Spongya Bob vagy éppen Vuk is.

 

A szívecske formájú párna kissé nagyobb és természetesen piros színű. Ezt a változatot inkább érzelemdús, nőnemű megajándékozottaidnak ajánljuk, és ha tudod a közepére illesztheted azt, akiről tudod, hogy (épp) a legjobban szereti. A szív-párna huzata tiszta pamut és levehető, így ha – ne adja az Ég, de – időnként telesírja, mosógépben kiválóan felújítható.

 

A szabadon „képezhető” párnák természetesen egy mozdulattal mikulásossá is alakíthatóak, így akár céges berkeken belül, oviban vagy más közösségekben, egyforma mintázattal ellátva is kioszthatóak.

 

Ajánljuk még Mikulás-napi apróságnak a horgonyos/horgos karkötőket. A kínálatban mindkét nem számára alkalmas típusok is megtalálhatóak, az ékszer modern, de nem túl ünnepélyes, állandó viseletként szinte minden öltözködési stílushoz vagy alkalomhoz illik. Ha erre igény adódik, a horog és a horgony szimbólumának enyhe szerelmi felhang is adható a mikulásos-télünnepes alaphangon kívül (lásd kihalásztalak vagy lehorgonyoztam nálad).

 

Az a jó karácsonyi ajándék, amellyel magadat is megleped!

 

Az a jó karácsonyi ajándék, amellyel magadat is megleped!

 

Bizony, kettőt sem pislogunk és máris itt lesz a karácsony, így éppen idejében vagyunk, hogy elkezdjük törni a fejünket az ajándékokon. Persze nyilván nem kellene hosszan magyaráznunk, hogy miért válogass a viseld.hu webáruházból, hiszen itt személyre szabott ajándékokat találhatsz minden rokoni és baráti viszonylatodra, élethelyzetedre.

 

Webáruházunk nem csak szó szerint „viselhető” dolgokat kínál, mint póló, pulcsi, ékszer, de számos olyan kincset is kínálunk, amely praktikus eszköz a mindennapi életben (párna, bögre, kulcstartó), mégis alkalmas felületet nyújt arra, hogy elhelyezzünk rajta egy az érzelmeinket tükröző feliratot.

 

Páros termékeink, amelyek természetesen nem csak párkapcsolathoz, hanem anya-lánya, apa-fiú, barátnők, testvérek változatban is kaphatók óriási népszerűségnek örvendenek ebben az időszakban. Ennek oka nem csak az, hogy valóban minőségi alapokra dolgozunk, igazán szép grafikákkal, amelyek ötletesek, sokszor igény szerint változtathatóak is. Hanem az is, hogy a grafikák témája minden esetben az ajándékozót és a megajándékozottat összekötő szeretet.

 

Persze nem volna elég, ha csak annyi volna a választék, hogy így szeretlek, úgy szeretlek, kreatív munkatársaink feltárják a különféle kapcsolatok valós jellemzőit, sokszor kissé pikáns vagy ironikus, esetleg önkritikus irányokból közelítve meg az adott kapcsolatot. Így a pólóink, pulóvereink, bögréink és párnáink kifejezetten szerethető felhangot kaptak, használni őket szintén sokoldalú örömforrás. Minden termék felirata a használati élethelyzethez kapcsolódó, néhol kissé szarkasztikus humorral él, ami mondjuk egy reggeli kávét rejtő bögre esetében sokszor életmentő, de legalábbis élénkítő lehet.

 

De térjünk csak vissza a címben felvetett lehetőségre! Persze a páros termék (póló, pulcsi, bögre, párna) rád eső részével is tudsz saját magad számára is örömet szerezni, de az igazi nagy karácsonyi örömforrás mindkettőtöknek az ajándékcsomag lesz!

 

Például a Nagy Mr&Mrs Ajándékcsomagunk tartalmaz mindent, amire egy szerelmespárnak szüksége lehet éjjel (2 db párna), reggel (2db bögre), meleg időben (2 db T-shirt) és hűvösben (2db pulóver). Ha ez nem felel meg, keress bátran összeillő páros termékváltozatokat és állítsd össze saját ajándékcsomagodat!

 

Alkategóriák

Rólunk mondták...