Pénznem:

Hívjon bennünket
+36 70 270 23 67

Összeköltözés, avagy ki mosogat otthon

Összeköltözés, avagy ki mosogat otthon

„A nőnek a konyhában a helye!” Ez a mondat olyan sok szinten helytelen, hogy mindet fel sem lehetne sorolni. Hála az égnek, hogy mostanában egyre kevesebb az olyan nő és az olyan férfi, aki ezt valóban így is gondolja. Természetesen vannak olyan helyzetek, hogy a nő több időt tölt a házimunka elvégzésével, na de nem akkor, ha ő is teljes nyolc órás munkahellyel rendelkezik. Ebben az esetben a megfelelő megoldás a munkamegosztás!


Aki már eljutott a párjával arra a szintre, hogy összeköltözzenek, biztos emlékszik az első időszakra. Ahogy a randizásnál, épp úgy az összeköltözés első hónapjaiban is másképp viselkedik az ember. Mondhatni jön a második rózsaszínköd hullám. Mindenki visszafogja magát, szépen próbál viselkedni. Az összes természetes gázt megpróbálja elfojtani, mintha nem is létezne. Ebben a korszakban én például folyamatosan a konyhában sürögtem-forogtam. Finomabbnál finomabb dolgokat akartam készíteni a páromnak. (Nehogy megbánja, hogy engem választott :D) De ezzel ő sem volt másképp, folyton azon ügyködött, hogy a kedvemre tegyen. Ez mind szép és jó. Csak az a baj, hogy ezt ebben a formában képtelenség fent tartani.


Ugyanis belefáradunk. Belefáradunk, hogy nem – bocsánat a kifejezésért- böföghetünk egy igazit, ha épp úgy tartja kedvünk. Nem arra gondolok, hogy igénytelenné válnak az emberek, csak lejjebb adnak abból a tökéletesnek tűnő világból, amit a felhő miatt képzelnek. Mi nem dilemmáztunk ezen sokat, csak jött magától az egész. És egy nap azt vettem észre, hogy nem feszengek, nem akarok görcsösen megfelelni, csak élem az életem azzal az emberrel, akit a világon a legjobban…
A házimunka egy szörnyszülött! Ráadásul végtelen élettel rendelkezik. Hiába nyomják a reklámokban, hogy ilyen olyan hiper-szuper tisztítószerekkel örökre megszabadulsz a kosztól. Hazudnak! Mind hazudnak! A házimunkának sosem lesz vége! Minden héten elölről kell kezdeni, amíg csak élünk. Elég lehangolóan hangzik, igaz? Az is! De nincs mit tenni, ahogy minden reggel fel kell kelni és munkába kell indulni, úgy minden hétvégén neki kell állni, és ki kell takarítani a lakást. Elhanyagolhatjuk a dolgot, de nem tudom, ti hogy vagytok vele, én nem szeretek mocsokban élni. És itt jön a képbe a már fentebb említett munkamegosztás.


Véleményem szerint egy kapcsolatban mindkét félnek egyenlőnek kell lennie. Egyenlő félként kell dönteniük a különböző dolgokban, egyenlő félként kell azért küzdeniük, hogy elérjék a közös céljaikat és bizony egyenlő félként kell kivenniük a részüket a házimunkából. Mind a nőnek, mind a férfinak ugyanúgy takarítani kell, vigyázni kell a rendre, tisztaságra, ugyanis a helyet, ahol élnek, ezért nevezik Közös Otthonnak!


Én szerencsésnek mondhatom magam. A párom nem hőbörög, ha épp porszívóznia kell, vagy mosogatni, betenni egy mosást vagy éppenséggel megfőzni a vacsorát. Megbeszéltük, hogy segítünk egymásnak, ahol csak tudunk. Jó érzéssel tölt el az, hogy nem kel könyörögni, nem kell rimánkodni és legfőképp nem kell ilyen dolgok miatt veszekedni. Ugyanis, ahol ebben a témában nincs egyetértés, bizony hamar felemelkedik a beszédhang és átvált ordítozásba, veszekedésbe a dolog.


Sajnos vannak olyan ismerőseim, ahol a férfi teljes mértékben meg van arról győződve, hogy a nő dolga a házimunka mindenféle formáját ellátni. Legyen szép rend, tisztaság és meleg étel az asztalon minden alkalommal, amikor ő hazaér. Illetve a gyűlölt mondat, amitől kiszaladnék a világból: „Asszony, hozz egy sört!” Ha ezt nekem mondaná a párom, hát biztosan kapna valamit, de az nem sör lenne! A másik sajnálatos dolog, amikor a nő is úgy gondolja, hogy ez kizárólag az ő dolga. Mert szegény férfi egész nap robotol és el van fáradva mire hazaér. Nos, ez abban a helyzetben talán helytálló, ha a nő nem dolgozik. Teszem azt bármiféle okból otthon van. Ilyenkor persze, egyértelmű, hogy úgymond az ő dolga ezeket rendben tartani. De amikor a nő is ledolgozza a maga 8-12 óráját és úgy ér haza, hogy sajog minden porcikája, abban az esetben segítségre van szüksége. Szüksége van támogatásra és együttműködésre, nem pedig parancsokra!

Mint említettem, én nem panaszkodom! Az én párom mindenben partner és akkor is segít, ha a háta közepére nem kívánja az egész hercehurcát. A lényeg az srácok, hogy amint összeköltöztök a szerelmetekkel egy teljesen új élet fog kezdődni számotokra. Nem otthon lesztek, ahol a szülők megoldják a kisebb nagyobb gondokat. Ott már ti lesztek a felnőttek, akiknek minden alkalommal saját önálló döntést kell hozniuk. Ezért jobb, ha összedolgoztok, és nem egymást szívatjátok. Fő a csapatmunka!

Rólunk mondták...

Rólunk

Viseld.hu - rólunk

Ismerje meg a cégünket aki nem csak személyes ajándék ötletekkel áll rendelkezésére...

Bővebben