Bővül a család

(Fotó: femalefirst.co.uk)

 

Bővül a család: Hogyan hat egy kiskutya érkezése a párkapcsolatra

Újdonsült gazdiként találó számomra ez a téma. Saját tapasztalataimat osztanám meg veletek a következő pár sorban.
Először is lehet pozitív és lehet negatív hatással egy új családtag érkezése. Megszűnnek a szürke hétköznapok, újabb és újabb programokkal egészülnek ki a napi teendők. Gondolok itt a sétákra, a játékra, és ami talán a legfontosabb, hogy a folyamatos éber állapotra. Fél szemmel mindig a kutyus nyomában járunk. Mit csinál, mivel játszik, mit rágcsál éppen. És a millió dolláros kérdés: Mi ez a nagy csönd? Mert a csend az esetek nagy részében nem jelent túlságosan jó dolgot…
Egyetértek a mondassál, miszerint egy háziállat befogadása felér egy gyermekvállalással. Természetesen kicsit sarkított ez a mondat.De a tény, hogy felelőssé válunk irántuk ugyanúgy érvényes mindkettőre.

 

Kezdjük a negatív dolgokkal.

Vitaforrás, nem is kicsi. Leginkább akkor robbannak ki szóváltások, ha a két gazdi nem ért egyet a kutyát érintő dolgokban. Például: Hogyan neveljük?

A mi esetünkben én vagyok az engedékenyebb. Többször hunyok szemet a rosszaságok felett és nem minden helyzetben vagyok következetes. Ami nagyrészt megnehezíti a párom dolgát, aki kordában akarja tartani egy pár hónapos, lassan kamaszodó csöppség hóbortjait. Nincs könnyű dolga.

Szerintem ilyen helyzetben senkinek sincs. Főleg, ha még a párja is megdorgálja bizonyos helyzetekben. „Miért kiabálsz vele?”„Miért szidtad le megint?” és hasonló kérdéseket teszek fel neki. Majd később rájövök, ő csak azt szeretné, hogy egy harmóniában élő, jól nevelt és boldog kutya szaladgáljon a lakásban. Egy olyan kutya, aki a későbbiekben a születendő gyermekeink legjobb barátjává válik.
Negatív dolog lehet még a túlzott kényeztetés iránti kényszer. Ami jelen esetben szintén én vagyok. Minden helyzetben megragadom az alkalmat, hogy vegyek neki valami új dolgot. Vagy éppen hagyom, hogy kunyizzon. Sőt még az ételből is kap. Ekkor párom konstatálja, hogy megint tönkretettem pár heti oktatás eredményét. Nem rosszindulatból teszem, amit teszek. Persze végül mindig belátom, hogy tévedtem. Vagy eldönteni azt, ki kelljen fel hozzá, ha hajnal kettőkor kaparja az ajtót és jelez, hogy bizony ki szeretne menni, elvégezni a dolgát. Sokszor fel kell áldoznunk a kényelmes ágyat, áldozatot kell hoznunk és bármennyire nem fűlik hozzá a fogunk, meg kell tennünk. Ha nem reálisan gondolkozunk és csak a saját kényelmünk a fontos, bizony ez is könnyen vitába, esetekben veszekedésbe torkollhat.
Amikor bosszúból rombol. Van, hogy hosszú órákat kibír egy rossz mozdulat nélkül, de ha megsértődik, akkor bizony bosszút fog állni. Sok apró dolog kiválthatja ezt náluk. Nélküle megyünk bevásárolni. Ilyenkor elég egy óra hossza és mire hazaérünk, romokban hever a lakás. Megrágott kabátok, széttépett kéztörlők, szétcincált kukazsákok. Ilyen helyzetben is higgadtnak kell maradni, bármennyire is nehéz és semmiképp nem szabad a másikat hibáztatni. Mert az csupán felesleges plusz feszültséget jelent, ami sosem vezet semmi jóra.
Ez csak néhány példa, de a mérleg nyelve egyértelműen a pozitív irányba billen.
Szemezgessünk is közülük!

Összekovácsolja az embereket. Meg kell tanulnunk csapatként működni, jobban, mint ez előtt bármikor. Mert, ahogy már fentebb említettem, felelősséggel tartozunk irántuk.
A nagy nevetések. Mert valljuk be őszintén, mindenki jókat kacarászik a kiskutyák kajlaságán. Amikor a saját mancsukban elbuknak. Amikor hosszú perceket küzdenek a törölköző sarkával, vagy amikor éppen becserkészik a mit sem sejtő plüss macit a sarokban.
A büszkeség. A büszkeség, amit akkor érzünk, mikor hallgatnak ránk. Mikor végre sikerül megtanítanunk nekik alapvető dolgokat. Emlékszem, mekkora örömet szerzett, mikor első alkalommal végrehajtotta az „Ül!” parancsot. Ilyenkor madarat lehetne fogatni az emberrel, mert van látszata a tanításnak, az órákon át tartó gyakorlásnak és a rengeteg erőfeszítésnek.

Új embereket ismerünk meg. Olyan embereket, akiket ezelőtt is nap mint nap láttunk, de észre sem vettünk. És ők sem minket. Idegenek voltunk egymásnak, akik végezték a napi rutinjukat. Az első hetekben szó szerint csak ámultam, hogy hirtelen mennyi új ember jelent meg az életünkben. Mennyi új barátság köttetett. A közös téma egyértelmű volt.


Újonc gazdiként szüksége van az embernek pozitív megerősítésre, mert folyamatos „rettegésben” él. „Vajon jól csinálom, amit csinálok?” „Eleget foglalkozom vele?” „Vajon tudja, hogy mennyire szeretem? ” Olyan jól esik, ha valaki, akinek már több éves tapasztalata van, csak legyint, és azt mondja: „Oh, ne aggódj, a miénk is ilyen volt.” Emellett hatalmas segítség, ha ellátják az embert különféle tanácsokkal. Kapunk úgymond egy kezdő szettet, ami után már csak rajtunk múlik, mit és hogyan teszünk. Egy-egy ilyen beszélgetés után csak összenéz az ember a párjával, szavak sem kellenek hozzá, mert tudják, mindketten ugyanazt érzik: Boldogságot.
Rengeteg új élménnyel gazdagodunk. A közös erdei séták, a közös játékok.

Lehet, vannak olyan emberek, akik miután kutyások leszünk, nem fogják keresni a társaságunkat. Mondván folyton róluk beszélünk, képeket mutogatunk és mindenféle számukra érdektelen dolgokról beszélünk. Viszont cserébe olyan embereket kapunk, akik teljesen átérzik ezt az életformát az összes kínjával és szépségével együtt.
Egy dolog biztos, minden kapcsolat, amibe egyszer betette a lábát egy szőrös kis négylábú, sosem lesz a régi. Sosem lesz ugyanaz! Mert onnantól kezdve egy boldogabb párkapcsolatban élhet az ember, mert a párja mellett már ott lesz egy kutya is, akinek nincsenek önző gondolatai, aki nem akar kihasználni. Aki csak szeretni akar!

Tetszett a cikk , oszd meg barátaiddal is :)