All

Miért „keresik” a nők a veszekedést?

Miért „keresik” a nők a veszekedést?

Nos, adott egy kényes téma, amit saját szemszögemből próbálok boncolgatni. Nőként én is többször megkaptam, hogy hisztis vagyok, hogy csak keresem a veszekedést.

Ennek rengeteg dolog állhat a hátterében. Két részre osztanám az egész jelenséget. Vannak az elkényeztetett királylányok, akik megszokták, hogy mindig mindent megkapnak, és akik nehezen viselik, ha valami nem úgy történik, ahogy azt ŐK szeretnék. Ilyenkor jön a szó szoros értelmében vett, nagybetűs HISZTI. Ami természetesen veszekedést gerjeszt. Ez tiszta sor, nem is kell tovább foglalkoznunk vele.

Ezután jön viszont az a „tábor”, akiknek eszük ágában sincs veszekedést gerjeszteni, valahogy mégis mindig egy vita közepén találják magukat. Nézzünk meg pár okot, ami ezt kiválthatja:


Túlhajszoltság:


Emlékszem, mikor pár évvel ezelőtt olyan munkahelyen dolgoztam, ahol hajnal egykor indultam el, és este 6-7 fele értem haza. Kijelenthetem, hogy hisztis voltam és kifejezetten elviselhetetlen. Az ok pedig egyszerű. Kimerültem. Hónapokon keresztül napi 2-3 órát aludtam, ami kihatott az idegrendszeremre is. Ennek okán minden apró hülyeséget felfújtam, és vitát gerjesztettem. Nem tudatosan tettem, amit tettem. Egyszerűen képtelen voltam józan ésszel gondolkozni. Azt hiszem, nem tévedek, hogy most sokan bólogatnak, hogy nálunk is fenn áll vagy állt már ilyen probléma…


Bizonytalanság:

Szintén egy olyan dolog, ami akarva akaratlanul, de tuti biztos, hogy vitához vezet. Amikor nem tudod, hogy jót teszel vagy épp rosszat. Amikor nem tudod, hogy a párod épp mit szeretne. Szeretnél a kedvében járni, de valahogy sosem jön össze. Egy idő után pedig a felgyülemlett érzés, hisztis hárpiává tesz, aki mindenbe beleköt. Pedig csak jót akartál… Kellemetlen helyzet tud ez lenni!

Stressz:

Mostanában ki az, aki nem stresszel? Szerintem nincs olyan, vagy csak igazán kevesen lehetnek, akik nem stresszelnek valamin. Mi legyen a vacsora? Ki vigye a gyereket iskolába? Ki viszi el a kutyát sétálni? Megint káosz van a melóhelyen? Túlóra? Vendégek? Csekkek?
Ismerős, igaz? Sajnos számomra is. Főként a munkahely okozta stressz az, amit nehezen engedek el. Könnyen mondják, hogy vedd be azt a bizonyos tablettát és amint kilépsz az ajtón engedd el az egészet. Szépen hangzik. Valóban! De nehéz…Néha túl nehéz. Amikor folyamatosan kattog az agyad, mit hogy kellene tenned, hogy ne legyen minden napod egy konkrét pokol. És az amúgy is pattanásig feszült idegeknek elég egy nem jól irányzott mondat, vagy szó és kész a baj. Jön a vita, az ordibálás és a még több stressz. Nehéz kiszakadni ebből a körből. Néha konkrétan lehetetlennek tűnik. De nem adjuk fel!


Rossz nap:

Ez egy „viccesen” hangzó pont. Ennek ellenére igaz. Van, mikor egyszerűen rossz napunk van. Bal lábbal keltünk fel, nem jön össze semmi. Reggel óta minden elromlik, ami csak elromolhat. Belenyomod a szempillaspirált a szemedbe, amikor reggel készülődsz. Majd megégeted magad a hajvasalóval. A lépcsőn lefele menet kibicsaklik a lábad, és épphogy nem zakózol le az emeletről. Az utcán bunkó emberek százába botlasz, akik fellöknek, neked mennek, beszólogatnak. És még csak reggel 7:30 van. Innen tudja az ember, hogy ez bizony egy olyan nap. Egy nap, amitől semmi jót nem várhatsz és reménykedsz, hogy minél hamarabb el fog telni. Beérsz a melóhelyre, ahol lecsesznek valami miatt. És ez így megy tovább, csak göngyölődik a történet egész addig, míg haza nem érsz. Belépsz az ajtón, ahol azt várod, hogy végre megnyugvást lelsz. Hisz vár a párod. Szerencsétlen szól egy szót, amit te félre értesz és bumm! És csak mondod és mondod és mondod. Pont vessző nélkül osztod, mint egy elme roggyant. Szerencsétlen meg csak pillázik, hogy mi a fene bajod lehet. Természetesen nem fogod azt mondani, hogy rossz napod van. Mert valljuk be, ez igen keskeny érv lenne. Pedig tényleg csak ennyi áll a háttérben. Egy nap, amit nem neked találtak ki. Ilyenkor legszívesebben elfutnék a világ végére, bekuckóznék az erdő közepén álló kis kunyhóba, ahol a madár se jár. Csak hogy megvárjam, míg elmúlik a pech sorozat. Nehéz kezelni az érzelmeket, nehéz kordában tartani az indulatokat. Olyan dolgokról beszélünk, amik ösztönszerűen törnek felszínre és ember legyen a talpán, aki ezt mosolyogva végigviszi!


Azok a bizonyos napok:

Senkinek nem kell bemutatnom. Gondolom, mindenki találkozott már a jelenséggel. Kegyetlen, hogy pár napra, milyen szinten fel tudja borítani az embert. Egyik pillanatban sírok, másikban nevetek, utána pedig végtelennek tűnő haragot érzek a nagy semmi miatt. Kislányként mindig kinevettem a nagyobb lányokat, akik emiatt panaszkodtak. Nem akartam elhinni, hogy ennek bármi köze lehetne az ember hangulatához. Aztán megtörtént. És nem ismertem magamra. Alapjáraton az ember nem bőg, ha egy kutyás videót néz. Vagy nem pityereg azért, mert elfogyott a tej pl. Már-már szánalmasan hangzik a dolog. Olyan szintű érzelemkitöréseket kell meglovagolni, hogy az embertelen. Amikor 10 perc leforgása alatt vörösre sírtad a szemed, annyit nevettél, hogy fáj a hasad és annyit üvöltöztél, hogy elment a hangod. Na, az a nem mindegy. Ilyen esetekben kifejezetten sajnálom a páromat. Szerencsétlen menekül előlem, nehogy rosszul vegye a levegőt, amibe én természetesen belekötök! Erre nincs mentség, ilyenkor idióták vagyunk!

Lesznek, akik egyet értenek ezekkel a pontokkal és lesznek, akik azt mondják, hogy kifogásokat keresünk arra, miért viselkedünk bután. Mindenkinek lehet saját véleménye, a tényen viszont nem változtat, hogy bizony sok-sok olyan dolog előfordulhat az ember életében, ami hatással lehet a viselkedésére.
Következő alkalommal megnézzük, hogy a fiúk miért morognak annyit. Mert bizony ők is képesek hasonló dolgok produkálására, csak természetesen más okok váltják ki belőlük.

Végszóként pedig csak annyit, mindegy mennyire haragszol a másikra, mindegy mennyire vesztetek össze, SOHA ne engedd, hogy haraggal váljatok el. Csak a saját véleményem, de én például sosem alszom úgy el, vagy sosem engedem el úgy dolgozni a páromat, hogy nem békültünk ki. Nem tudhatod, mit hoz a nap!

 


10 dolog, ami tönkreteheti a párkapcsolatod

 

10 dolog, ami tönkreteheti a párkapcsolatod


Hoztam nektek egy listát, melyben próbáltam összeszedni azt a 10 pontot, ami biztosan kinyírja az ember párkapcsolatát. Teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi az illető, ha ezekre a dolgokra nem figyelünk, a kapcsolatunknak nagy valószínűséggel meszeltek.

Persze elengedhetetlen egy jól működő kapcsolathoz a kompromisszumkötés. Tehát nem arról van szó, hogy a párunknak robotként kellene működnie, és ha véletlenül hibázik, akkor már ki is tesszük a szűrét. Mindenkinek vannak rigolyái, idegesítő szokásai, béna hobbijai és a többi… Ezeket legtöbb esetben elfogadjuk, hiszen senki sem tökéletes.

Na, de nézzük azokat a dolgokat, amelyek megmérgezik a dolgot:


1. Butának néznek:

Kifejezetten kellemetlen eleinte, ha a párunk okosabbnak hiszi magát. Ami persze előfordulhat, hogy igaz, de ezt ebben a formában sosem éreztetheti a párjával. Idővel pedig megalázóvá válik a dolog. Főként, ha ez nem csak a négy fal között lezajló történet. Arról nem is beszélve, ha éppenséggel, nem is mi vagyunk azok, akik kisebb agyi kapacitással rendelkeznek. Lényeg a lényeg, soha ne tűrjük el, hogy hülyének nézzen a párunk. Viszont soha ne is viselkedjünk úgy, mintha mi lennénk okosabbak. Legyünk egyenlők, akkor mindenképp szent a béke!


2. Folyamatos kioktatás:

Ha én azt mondom piros, ő azt mondja kék. Ismerős? Hiába tudod, hogy neked van igazad, ő akkor is megmagyarázza, hogy miért nincs. Hihetetlenül idegesítő viselkedés, ami szépen lassan, de annál biztosabban megmérgezi a mindennapokat és egy idő után visszafordíthatatlanul megrontja az egymás közti viszont.


3. Féltékenység:

Mindenkiben van egy bizonyos fokú féltékenység, de tudni kell kordában tartani. Nem arról beszélek, ha kész tények állnak a dolog mellett, hanem arról, mikor mindenféle teóriát gyártva gyanúsítgatjuk párunkat. A nők és a férfiak is tudnak nagyon bután viselkedni ilyen esetben. Kellemetlen annak is, aki úgy érzi, párja nem hűséges. De még kellemetlenebb annak számára, akit alaptalanul gyanúsítgatnak. Ha ennek az ember nem veszi elejét időben, biztos lehet benne, hogy hoppon marad.


4. Eltilt a barátainktól:

Senki nem mondja, hogy az embernek fontosabbak a barátai, mint a szerelme. Viszont sajnálatos dolog, mikor valaki ezt ki akarja használni. Azért mert számomra nem szimpatikus mondjuk a párom baráti társasága, még nem jogosít fel arra, hogy megpróbáljam őt elszakítani tőlük. Mindenre van megoldás, nem kötelező mindenhova együtt menni. És ő is hoz értem elég áldozatot más dolgokban. Legyünk rugalmasak, nem kell mindent véresen komolyan venni!


5. Hűtlenség:


Ez egy kényes dolog. Van, akinek már egy csók is megcsalásnak számít. Van, aki másként értékeli ezt a dolgot. Van, aki egyetlen kicsapongás után véget vet a kapcsolatnak, van aki több esélyt is ad. Véleményem szerint mocskos dolog megcsalni a párunkat. Ha úgy érezzük, hogy már nem vagyunk boldogok az aktuális viszonyban, akkor vegyük a bátorságot és nyissuk ki a szánkat. Majd szépen álljunk arrébb!


6. Bántalmazás:

Talán ezt nem is kell nagyon feszegetni. Ha bármiféle módon bántalmazzuk párunkat, legyen az fizikális vagy verbális, ne csodálkozzunk azon, ha elhagy minket. Soha senki nincs joga bántalmaznia egy másik embert. Főként gusztustalan dolog, ha az a valaki éppenséggel a párja. Itt most nem csak a férfiakra gondolok. Persze van, hogy hős császárnak érzi magát egyik-másik, ha „jól ellátja az asszony baját”. De ugyan úgy  a nők is tudnak így viselkedni. Ha nőként nekiugrunk a párunknak és csapkodni kezdjük, ne csodálkozzunk, ha visszaüt. Egy szó mint száz, ha egy kapcsolat eljut erre a szintre, nagy valószínűséggel hamarosan véget is ér.


7. Érzelmi zsarolás:

Ez is egy olyan pont, amit mindkét fél használ előszeretettel. Ha valamit nem úgy csinál a másik, ahogy az nekünk tetszik, akkor szimplán zsarolni kezdjük érzelmileg…”Nem is szeretsz!” „Látom, milyen fontos vagyok számodra.” „Persze, majd ezt is egyedül oldom meg.” Ismerősek ezek a mondatok? Apró dolognak tűnik, de hosszútávon talán a legnagyobb méreg. Egy idő után úgy érezhetjük, hogy egy kötél van a nyakunk körül, ami egyre szorosabb és szorosabbá válik…


8. Személyes tér „megsértése”:


Mindenkinek kell egy kis nyugalom. Mégpedig olyan nyugalom, amikor egyedül van és kikapcsolhat. Nem kell azzal törődni, hogy mosni kell. Nem kell azon aggódni, hogy ezt vagy azt meg kell csinálni a ház körül. vagy épp munkába kell rohanni, el kell hozni a gyereket a suliból. Esetleg sétálni kell vinni a kutyát. Van az a pillanat, amikor ha csak egy órára is, de szükségünk van egy kis áramszünetre. Még a párunkat sem akarjuk magunk mellett. Egyedül akarunk lenni a gondolatainkkal. És az hogy ezt a rövid időt hogyan töltjük el, az teljesen mindegy. Olvashatunk, játszhatunk, horgolhatunk, vagy épp csak heverészhetünk a kanapén a plafont bámulva. Ám, ha párunk ezt a kis teret nem hagyja meg számunkra, az bizony feszültséghez vezethet. Az, hogy hagyjuk egymást úgymond levegőhöz jutni, nem azt jelenti, hogy nem szeretjük a másikat!


9.  Határozatlanság:

Amikor úgy érzed, hogy egy helyben topog a kapcsolatod. te szeretnél tovább lépni. Elérni a következő szintet, viszont a másikon azt látod, hogy egyáltalán nem biztos a dolgában. Legyen arról szó, hogy összeköltözzetek vagy épp arról, hogy gyermeket vállaljatok. Ha pedig párodat ezen felül mások is befolyásolják, nem biztos, hogy túlságosan nagy jövője van a közös életeteknek.


10. Anyuci pici „fia”/ „lánya”:

Amikor neked küzdened kell, hogy egyáltalán meghallgasson a párod. Nem ad a szavadra, szinte soha nem ért veled egyet. Eközben megjelenik anyuci, akinek minden szava mézben párolt mannának számít. Durva ezt így leírni, de egy idő után el kell engednünk a szülői házat, a szülői biztonságot. Ettől függetlenül természetesen kikérhetjük szüleink véleményét. De ne felejtsük el, hogy nem nekik kell párunkkal együtt élni, hanem nekünk!


Ha van bármiféle véleményed a pontokkal kapcsolatban. Hozzászólnál, egyet értenél, vagy épp kritikával illetnéd őket, ne habozz. Írj bátran! Épp az a lényeg, hogy mindenki megossza a saját tapasztalatát!

Itt a tavasz, hol a tavasz ?

 

Itt a tavasz, hol a tavasz?

A jelenlegi idő minden, csak nem „szép tavaszi”. Pár nappal ezelőtt még attól kellett rettegnünk, hogy szánkóval jön a Húsvéti Nyuszi is. Bár még mindig nem kizárt a dolog. Ettől függetlenül próbál az ember pozitívan állni a dolgokhoz és bízni abban, hogy egyszer csak eljön az a várva várt tavasz. Lassacskán tényleg aktuális lesz, hogy sütivel a kezünkben sétálunk és fütyörészünk a tavasznak, hogy merre jár, mert ezt neki készítettük…


Személy szerint nekem ez a kedvenc évszakom. A nyár számomra túl meleg és őszintén szólva nem szeretek a saját zsíromban sülni. Amikor már rák vörösre égsz a napon és nem kapsz levegőt a lakásban. Nem számít, hogy megy a ventilátor, mert csak a forró levegőt kavarja. Ha a párod pedig túl közel jön a kis izzadt testével, akkor megfenyegeted, ha hozzád ér, annak csúnya vége lesz!


A tél viszont túl hideg. Vacogni is kifejezetten utálok. Amikor megfagy az orrodban cucc és jégcsapként figyel az orrszőröd. Persze, ha belépsz egy üzletbe, ahol kellemes idő van, a sok réteg ruhában majd kigyulladsz és előre bánod, mert tudod, hogy vissza kell menned a nem túl baráti mínusz fokokba. A hó nem akkor esik, amikor ott lenne az ideje. A karácsony mindig fekete, szutykos, lucskos, latyakos.


Az őszről ne is beszéljünk. Bár van egy időszaka, amit szeretek. Mikor sárgulnak a levelek és csupa színpompában ég az egész környezetünk. De ez túl hamar elmúlik ahhoz képest, hogy utána minden mocskos és sáros a rengeteg esőtől. Nem lehet rendesen kimozdulni a lakásból. Tiszta depresszió az egész.


És itt jön képbe a tavasz. Se túl meleg, se túl hideg, és nincs eső. Milyen szép is lenne, ha ez valóban így is nézne ki. Idén ugyanis a tél nem akart nyugovóra térni. Utána pedig a tavasz helyett komplett őszt kapunk, csak sárga levelek nélkül. (Nehogy már valami szép is legyen benne…)


No, de se baj. Mindent túl élünk! Addig pedig van egy tökéletes ajánlatom számotokra. A tavasz egyébként is a szerelem hónapja! Csicseregnek a madarak, zöldbe borulnak a fák. Fellobban az emberben a romantika utáni vágy. Legszívesebben mindenkinek elmondanánk, milyen szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk életünk párját. Sok féleképpen ki tudjuk mutatni, hogy összetartozunk a szerelmünkkel. Például egyen karkötő, egyen tetkó, egyen póló, egyen pulóver.


A viseld.hu a tetkón kívül mindenben a rendelkezésedre tud állni. Ettől függetlenül jelenleg a pulóvereket emelném ki a sorból. Ha megnézzük az időt, kabátra már nincs nagyon szükség, viszont egy pulcsi még nem árt, ha rajtunk van. Fő az elővigyázatosság, ugye! És hogy másként adhatnánk az emberek tudtára végtelen szerelmünk lángolását, mint egyen pulóverek viselésével. Mint minden más az oldalon, úgy a pulóverek is rengeteg formában léteznek.


Rendelhetünk olyat, amin szerepel a hónap és nap, amikor megismerkedtünk a nagy Ő-vel. De rendelhetünk olyat is, amin az évszám szerepel. Lehet szuperhősös, mesefigurás és különféle vicces feliratú. Lehet fekete, lehet fehér, lehet szürke és lehet mindenféle színű. lehet Kapucnis, vagy cipzáras. De lehet sima egyszerű kis klasszikus. Természetesen kapható az alapnak számító „His Queen” és „The King” feliratú pulcsi is. Sőt mondok még jobbat, egyedi tervezésű páros pulóvereket is gyártanak! Csak találd ki, mi fejezné ki leginkább a szerelmed, és ők megcsinálják. Határ a csillagos ég!

A minőség kifogástalan, a gyártás és szállítás reális időn belül történik. Az árak pedig egyenesen barátiak. Lehet ajándékként, meglepetésként, évfordulóra vagy csak úgy. A párunk biztos minden esetben nagyon örül majd egy ilyen gesztusnak. Innentől kezdve pedig mindenki tudni fogja, hogy ti összetartoztok!
Ne habozzatok, böngésszétek az oldalt és rendeljetek minél hamarabb! www.viseld.hu

Mama Hotel: Mellette vagy ellene?

Mama Hotel: Mellette vagy ellene?


A következő cikkben egy igen kényes témát fogok boncolgatni. Nem a statisztikai adatok érdekelnek, csak maga a tény, hogy létezik ez a jelenség. Furcsa, de valahol érthető is, hogy kialakult. Az úgynevezett Mama Hotelről lesz szó, ami annyit jelent, hogy a gyerekek nem repülnek ki a családi fészekből. Még akkor is otthon laknak, mikor már rég keresőképessé válnak. Persze ez nem ennyire fekete és fehér. Nem csak a gyerek a hibás, vannak olyan esetek is, mikor bizony maga a szülő az, aki nem engedi, hogy a gyereke felnőjön és önállóvá váljon. Mindkét esetet elemezgetni fogom.

Kezdjük azzal, amikor a gyerek dönt úgy, hogy ő bizony tökéletesen érzi magát otthon a kis kuckójában és esze ágában sincs elköltözni. Ennek sok minden állhat a hátterében. Előfordulhat, hogy csupán lustaságról beszélünk. Hiszen, kinek ne tetszene, ha eltartanák, megkapna mindent, amit csak akar. Még akkor is, mikor már réges régen elvégezte a sulit és nyugodtan munkába állhatna. Őszintén szólva nem tudom, hogy ebben az esetben a szülő miért nem beszélget el a csemetéjével. Elvégre egy szülőnek sem kötelessége egy 25 és annál idősebb gyereket eltartani, ha csak arról van szó, hogy az említett gyereknek „büdös a munka”. A legszörnyűbb az egészben, hogy ameddig a szülők nem állnak a sarkukra és közlik, hogy bizony ideje lesz munkát vállalni, addig a gyereknek eszébe sem fog jutni, változtatni bármin. Valamilyen szinten a szülőt is meg lehet érteni, hisz senki nem szeretne összeveszni a gyerekével, vagy megbántani őt. De van, amikor sajnos be kell vállalni a kellemetlen következményeket is, azért, hogy javulás lépjen fel.


Másodikként beszéljünk arról, amikor a gyerek szeretne dolgozni és elköltözni, viszont nem valósulnak meg hozzá a feltételek. Tegyük fel, hogy van egy fiatal, aki most végezte el az egyetemet. Lediplomázott. Olyan boldog, hogy madarat lehetne vele fogatni. Egészen addig, míg rá nem jön, hogy nem is olyan jó buli pályakezdőnek lenni. Amikor 20 megpályázott állásinterjún húszszor hallja azt, hogy nincs elég tapasztalata. Néha irreális dolgokat várnak el az emberektől. Még anno pályakezdőként én is hasonló cipőben jártam. Ott álltam 20-21 évesen, azt sem tudtam, mi történik körülöttem. Majd közölték, hogy köszönik szépen a jelentkezésemet, de minimum 8-10 éves munkatapasztalattal rendelkező emberekre van szükségük. Ezzel annyi volt a probléma, hogy az álláshirdetésben az szerepelt, a pályakezdés nem akadály. Akárhogy is számolok, sehogy nem jön ki jól a dolog. Arról ne is beszéljünk, amikor bekopogtat az ajtón a diákhitel. Őt nem érdekli, hogy van munkád vagy nincs. Fizetni kell, nincs mese! Szóval ez egy igen kellemetlen helyzet, amibe egy fiatal kerülhet. És ebből kiszakadni, nem épp olyan könnyű, mint az első esetben lenne.


Harmadik pontban beszéljünk arról, amikor nem a gyerek, hanem a szülő az, aki nem szeretné, hogy gyermeke kirepüljön. Mindhárom eset veszélyes, de talán ez a legveszélyesebb. Mikor maga a szülő nem engedi gyermekének, hogy önállóvá váljon. Sok esetben elvált szülőknél fordul elő, de megtörténhet akkor is, ha még együtt van egy házaspár, csak épp elillant a valaha volt nagy szerelem. Ilyenkor az anya (Az esetek nagy többségében az anya az, aki ezt a viselkedést produkálja.) utánpótlásként kezdi „használni” gyermekét. Fél attól, hogy egyedül marad és retteg a gondolattól, hogy mi lesz akkor, ha a gyermek felnő és elkezdi élni a saját életét. Nem akar rosszat gyermekének, sőt mindent meg akar neki adni, ami csak tőle telik. Nem kismértékű elkényeztetésről beszélünk. Eltartja, ételt vesz neki, még zsebpénzt is kap. Minden téren kiszolgálja. Nem kell takarítani, nem kell összepakolni, semmiben nem kell segíteni, ami a házimunkát illeti. Valljuk be, ez normális, ha egy tizenéves fiatalról beszélünk. Bár már akkor is illő, ha az ember besegít az otthoni teendőkbe. Elvégre a szülei is emberből vannak és nem valami szuperhősök, akik kifogyhatatlan energiatartalékkal rendelkeznek. De van az a kor, amikor már nem természetes ez a helyzet. Persze a gyereknek nem esik ellenére ez a bánásmód. Bár valójában nem irigylésre méltó, sőt! Nem tanulja meg, mi az az önállóság. Nem tud döntéseket hozni, fogalma sincs arról, mit jelent az, hogy felelősségtudat. Ezek pedig nagyon súlyos dolgok! Az anya tudatosan nem engedi felnőni a gyerekét, így „magához láncolhatja”, hiszen minden helyzetben szüksége lesz rá. Ha nem ismeri meg az alapokat, nem tud tovább építkezni. Megreked, és nem tudja, hogy neki tovább kellene lépnie, fejlődnie kellene és végül változtatni az adott helyzeten. A tapasztalatok alapján ezek a gyerekek, sokszor bátortalanok. Folyamatos bizonytalanságban élnek, hiszen hozzászoktak ahhoz, hogy valaki majd elrendez helyettük mindent, megold minden problémát és ők mindenféle felelősségtudat nélkül sétálhatnak tovább. Totális katasztrófa. Ennél rosszabb dolog, talán nem is történhet egy emberrel, mert konkrétan megáll a felnőtté válás ajtajában és nem mozdul egy tapodtat sem.

Akárhogy is történik, akármelyik csoporthoz tartozunk vagy tartozik gyerekünk, fel kell ismernünk és tennünk kell ellene. Mindannyiunknak az lesz a legjobb. Hiszen mindenkinek joga van a saját, önálló élethez. Ha pedig valaki nem szeretne ezzel a joggal élni, azt emlékeztetni kell arra, hogy ez a jog egyben kötelesség is.
Én is szerettem volna örökre gyerek maradni, játszani, színezni, bunkit építeni, mikor úgy tartja kedvem. De nem lehetett. Nem lehetett, mert megvannak a szintek, amiket ha túl lépünk, velük együtt az egész életünk megváltozik. Ha tetszik, ha nem, eljön az az idő, amikor fel kell nőni. Persze megmaradhatunk bohókásnak, nem kell karót nyelni és elfelejteni, mi az a szórakozás. Csak onnantól kezdve nem az az elsődleges, hogy mikor megyünk bulizni, hanem az hogy be van e fizetve a villanyszámla. De ha megtaláljuk azt a bizonyos középutat, rájövünk, hogy nem olyan vészes felnőtté válni. Megvannak és lesznek a buktatók, de ha valamit jól csinálunk, akkor elönt minket a büszkeség, hogy képesek vagyunk erre egyedül is! És abban biztos vagyok, hogy ezt látván a szüleink is hasonlóképp éreznek, hiszen ez a bizonyítéka annak, hogy jól csinálták…

Ha úgy gondolod, nagyon szívesen meghallgatom a véleményedet! Szólj hozzá a témához bátran!


Alkategóriák